A szexnek játékosnak és szórakoztatónak kell lennie, és semmiképpen sem unalmasnak. Miért ne fektetnél be időt és erőfeszítéseket az előjáték-technikáid fejlesztésébe? Mindig megvan a helye és ideje a kényeztetésnek, és bemelegítésnek tökéletesen használhatod majd a megszerzett képességeidet. Ne feledd, minden a bevezetésen alapul. Most mutatunk néhány tippet arra, hogyan tüzelheted fel a pasit… Bízz bennünk, nagy változást fog hozni!
Ha hiszed, ha nem, nagyon sok minden múlik a dörzsölésen. Ahelyett, hogy kizárólag a behatoláson lenne a hangsúly, próbáld ki, hogy a pasi combjának dörgölöd magad. Így izgathatod a szeméremdombodat és a csiklód sokkal nagyobb részét, mint általában. Ráadásul úgy is működik a dolog, ha ruhában vagy. Arról nem beszélve, hogy ezek a mozdulatok igencsak izgatóak egy férfi számára, főleg, ha közben még simogatod is magad.
Még egy dolog, amire a pasidnak érdemes több figyelmet fordítania, az a melled. Sok férfi imádja a melleket, az előjáték során mégsem szentelnek neki elég figyelmet, rögtön a nyilvánvalóbb testrészek felé sietnek. Vedd rá a pasidat, hogy időt szakítson a melleidre, a kezét és száját egyaránt használva. Hidd el, mindketten élvezni fogjátok!
OLVASS TOVÁBB!
Felejtsd el a "Szeretlek"-et! Ezek a mondatok sokkal fontosabbak
Természetesen a "szeretlek" szép. De vannak más kijelentések, amelyek legalább ilyen fontosak egy jó kapcsolat szempontjából....
SZEX, SZERELEMSe szex, se szerelem: a puszta barátságért házasodnak a fiatalok
A fiatal japánok a házasság romantika és szex nélküli formáját, a baráti házasságot választják....
SZEX, SZERELEM4 dolog, ami tíz év után is képes feldobni a szexet egy párkapcsolatban
Akik hosszú távú párkapcsolatban élnek, biztosan tudják, hogy az idő múlásával a rutin és a mindennapok könnyen a kapcsolat ellaposod...
Szakításhoz vezethet a közös nyaralás?
Gyakran szakítással végződik az első közös nyaralás. A közös utazás emlékeket teremt - de nem csak jó emlékeket. Egy szakértő azt...
SZEX, SZERELEM8 tipp, amivel felfrissíthetitek a kapcsolatotokat, ha túl sok időt töltötök együtt a pároddal
Talán mindketten home office-ban dolgoztok. Vagy úgy alakult az életetek a sok munka vagy éppen annak hiánya miatt, hogy túl sokat vagytok ...
SZEX, SZERELEM5 tipp, amire dédszüleink esküdtek, hogy összejöjjön a baba
A családalapítás mindig is az emberek életének szerves részét képezte: már a dédszüleinket is foglalkoztatta, hogy milyen módszerekke...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK