Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZEX, SZERELEM

Kutatás bizonyította: Azok az emberek, akik gyakran használnak emojit, többet szexelnek!

Szerző:
Szabó Anna
Egyesek irtóznak az emojik használatától, mások pedig el sem tudják képzelni nélkülük a kommunikációt. Azonkívül, hogy könnyen kifejezhetjük velük az érzéseinket, gondolatainkat, mit árulhat el még rólunk? Egy kutatás szerint azok például azt, hogy többet szeretkezünk!

A PLoS ONE folyóiratban megjelent új tanulmány szerint rengeteget elárulhatnak a szmájlik a szerelmi életünkről. Valójában az emojik használata nemcsak a gyakori nemi életről árulkodik, hanem az aktívabb és sikeresebb randizási szokásokra is utal.

A gyakori szmájlik használói többet szexelnek

A második tanulmány egy kisebb online felmérés volt, amelyben 275 felnőtt vett részt, és megkísérelte megismételni és kiterjeszteni ezeket az eredményeket. A résztvevők 18 és 71 év közöttiek voltak, és legtöbbjük heteroszexuális (84 százalék).

Az emoji használata ebben a mintában gyakoribb volt; valójában csak 3 százalék mondta, hogy soha nem használja őket. Az első tanulmányhoz hasonlóan a hangulatjelek gyakori használata a gyakoribb nemi élethez kapcsolódott. Összekapcsolódott azzal is, hogy több szexpartnerünk volt az elmúlt évben.

A kutatási szerzői szerint „azok az emberek, akik gyakrabban használják az emojikat, jobban tudnak kapcsolatot teremteni másokkal”. Úgy vélik, hogy az emoji-felhasználók általában érzelmesebbek, jobban ismerik önmagukat és könnyebben tudják megteremteni az intimitást. Mindezek a tényezők valószínűleg megalapozzák az aktívabb randevút és gyakoribb szexuális életet.
 

szex szerelem párkapcsolat
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL