Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

A fotóalbum készítés és az emlékezés öröme

Szerző:
Szabó Anna
Az emlékek kifejezetten fontosak - ezzel az állítással aligha vitatkozna bárki. Bár sok pillanatot akár évtizedes távlatból is azonnal fel tudunk idézni, mégis régóta fontos, hogy azok kézzelfogható formában is elérhetők legyenek, például fényképeken.

.Emlékezni érdemes

Egy ember személyisége az esetek többségében rendkívül összetett, számos forrásból táplálkozik és a saját tapasztalatai, ismeretei teszik azzá, ami. Ebben pedig kifejezetten fontos szerepet játszik az emlékezet is, hiszen ennek révén gyűjthetjük össze a kirakós azon darabjait, melyet aztán saját érzéseinkbe és gondolkodásunkba illeszthetünk bele. És bár az emberi elme csodálatos, de kapacitása egyelőre úgy tűnik, hogy véges, így emlékeinket szeretjük másképp is megőrizni.

Ez a törekvés pedig meglehetősen régre nyúlik vissza, melynek egyik legelterjedtebb leágazása nem más, mint a fotózás. A fényképek ugyanis lényegében a maradandó pillanatok és élmények lenyomatai, melyeket bármikor elővehetünk, hogy kicsit nosztalgiázzunk és felidézzük ezeket az eseményeket. Bár a digitalizáció ezt sok szempontból felülírta, az könnyedén ötvözhető klasszikusabb megoldásokkal. Ilyen például a Sooters fotóalbum készítés lehetősége is, mellyel rendszerezhetjük az emlékeket.

A rendszerezés öröme

Bár nem mindenki szereti a túlzottan merev kereteket, életünk szerves része a rendszerezettség és átláthatóság. Épp ezért környezetünkben és tárgyainkban is igyekszünk megteremteni ezt, mely akár a fényképeket is érintheti. Keretbe foglaljuk és dísztárgyként használjuk őket, vagy épp a fotóalbum készítés során egy ízléses kiadványba rendezzük legfontosabb élményeinket, akár évtizedekre visszamenően. A fényképalbumok tradíciója pedig tagadhatatlan, hiszen egy régóta velünk élő formátum ez.

A fotóalbum készítés már önmagában remek nosztalgia, hiszen az emlékek rendszerezése során sok elfeledett pillanatra is rábukkanhatunk. A digitális fotók világában persze ez kicsit már másképp zajlik, de mindenképpen egyszerűbben. A fotóalbum készítés ugyanis ma már csak néhány kattintás, ennek során pedig egészen egyedi, a saját ízlésünkre szabott és az általunk válogatott fényképeket tartalmazó kiadványt kapunk, mely fontos eleme lehet a házi archívumnak.

Tematikus albumgyártás

Pár évtizeddel ezelőtt a fotóalbum készítéshez még meg kellett vásárolni egy üres albumot, melybe aztán mi magunk rendezhettük be a korábban előhívott fotókat. Ez nem kis munkát jelentett, főleg ha tematizálni szerettük volna az egyes köteteket és a témákhoz megfelelő kiadványt szerettünk volna választani. Természetesen ez a módszer a mai napig is élményszámba menne, de az online világban ettől egyszerűbb, kényelmesebb és gyorsabb megoldásokat is találunk.

A digitális fotók ugyanis pár pillanat alatt feltölthetők a megfelelő helyre, hogy aztán belőlük csupán pár kattintás után egy stílusos fotóalbumot készítsünk. A Sooters kínálatában ráadásul külön alkalmakra is találunk fotóalbum sablonokat, mely által a tematikusság is egyszerűbben kivitelezhető. A fotóalbum készítés tehát nem tűnt el, csak átalakult, hogy egy modern, kényelmes, mégis élvezetes formában ápolja tovább ezt a szép hagyományt.

fotóalbum
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL