Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

A rádió rövid története

Szerző:
Szabó Anna
A rádiónak, a rádiózásnak, nem csak a története lenyűgöző, de az ereje is, hiszen megváltozatta az egész világot.

A rádió megszületéséhez több név is kapcsolódik. Meg kell említenünk Henirich Hertz német fizikust, aki az elsők között volt képes vezeték nélküli elektromos hullámokat küldeni és fogadni.

Nikola Tesla szerb, amerikai feltaláló sem maradhat le a listáról, aki 1893-ban vezeték nélküli rádiót mutatott be St. Louisban. A nevéhez fűződik a Tesla tekercs, amely voltaképpen a rádiókban használt indukciós tekercs.

Guglielmo Marconi olasz feltaláló neve is sokak számára ismert lehet. Vezeték nélküli rádiókészülékének köszönhetően sok ember menekült meg a Titanic katasztrófájának évében, 1912-ben. Hiszen a rádiójával sikerült más hajókkal kapcsolatot teremteni és segítséget hívni. Talán ennek is köszönhető, hogy Marconit emlegetik a rádió atyjaként és feltalálójaként.  1896-ban nyerte el az első vezeték nélküli távírói szabadalmat Angliában és ezzel be is írta magát a rádió történetébe.

Az 1920-as évek előtt a rádiót elsősorban a tengeren használták és hasznosították, hiszen a hajók ennek segítségével kommunikáltak egymással. Az I. világháborúban nőtt meg igazán a rádió jelentősége és hasznossága. A hadsereg titkos üzeneteket küldött és fogadott a segítségével.

Az I. világháború után már egyre több magánszemélyt is érdekelni kezdte ez a kis szerkezet. Egyre több otthonban kapott fontos szerepet a rádió. Majd a II. világháborúban már nem csak a katonák vették hasznát ennek az eszköznek, hanem a civil lakosság is, hiszen ily módon értesültek a háborúval kapcsolatos hírekről. A rádió szerepe is megváltozott a háborút követően. Míg a háború idején gyakran használta a kormány propaganda célokra, addig a háborút követően elsősorban a szórakoztatást segítette, hiszen egyre több adón játszottak korhű zenéket.

Maga a rádió a háború után is folyamatosan fejlődött és fejlődik mind a mai napig. Ma már az emberek az interneten is tudnak rádiót hallgatni, amit a telefonjuk vagy a számítógépük segítségével élvezhetnek. Rádióállomások tömkelegéből válogathatnak, így mindenki zenei és egyéb, rádióval kapcsolatos igénye könnyedén kielégíthető.

 

rádió szórakozás
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL