Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

Ezek voltak kedvenc szinkronszerepeink Gesztesi Károlytól

Szerző:
Szabó Anna
Az egész ország gyászolja a kivételes magyar színművészt és szinkronszínészt Gesztesi Károlyt, aki január 4-én vesztette életét. Halálát szívinfarktus okozta. Milliók imádták jellegzetes hangját. Emlékezzünk az ország egyik legismertebb orgánumára azzal, hogy felidézzük a legkedvesebb és legemlékezetesebb szinkronszerepeit!

Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskola végezte. Az évek során tagja volt a Thália Színháznak, a Miskolci Nemzeti Színháznak, a József Attila Színháznak és a Vígszínháznak is. Utolsó éveiben a Bánfalvy Stúdió előadásaiban szerepelt. Kevesen tudják, hogy a Tálent Stúdió tanáraként szinkronizálást is tanított.

Az egyik legismertebb és egyben legjellegzetesebb hangú és legtöbbet foglalkoztatott szinkronszínész volt. Ugyanakkor számos magyar filmben és televíziós sorozatban is szerepelt, mint amilyen a Jóban Rosszban, Magyar vándor, Csak szex és más semmi, a Szabadság szerelem.

Sokan végig követtük a Liptai Claudiával való házasságát, ahogy azt is, mikor 2016-ban alkoholproblémákkal küzdött. Abban az évben belépett a Hit Gyülekezetébe, ahonnan segítséget várt problémájára. Nem sokan tudták azt sem, hogy 2018-ban a Szent Pál Akadémián teológiát kezdett tanulni. Január 4-én délután lett rosszul a budapesti Ferdinánd hídnál. A kiérkező mentők 50 percen át küzdöttek az életéért, de sajnos hiába.

Emlékezzünk rá és idézzük fel azokat a szinkronszerepeit, amik talán sokunk számára a legkedvesebbek:

 

3.

Hat alkalommal szinkronizálta Sylvester Stallonét. Ezekből a legismertebbek a Rocky negyedik része, a Felpörgetve és Túl a csúcson.

szórakozás színek filmek sorozat színész
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL