Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
SZÓRAKOZÁS

Kreatív energiák – a rendezvényszervező munka lehetőségei

Szerző:
Szabó Anna
A rendezvények megtervezéséért és lebonyolításáért felelős szakemberek munkája rengeteg pörgéssel és változatos kihívásokkal teli. Egy ennyire összetett munkakör elsőre talán ijesztő lehet, ám némi rutin megszerzése után nem létezik majd leküzdhetetlen feladat. Értékes tapasztalatok és kiváló lehetőségek azonban útközben is várnak ránk.

Az ember a rendezvények mögött

Sok szakma és hivatás esetén szokás említeni azt, hogy a pozíció neve már önmagában árulkodó, így az nem hagy túl sok kérdést maga után. Ahogy például egy orvos vagy ügyvéd esetén sem csúszhat félre az értelmezés, úgy egy rendezvényszervező sem szorul túl sok magyarázatra a munkájával kapcsolatban. Így tehát adja magát, hogy egy rendezvényszervező munkája a különféle események, rendezvények szervezése, lebonyolítása és teljes körű ügyintézése. És bár a pozícióval együtt jár az, hogy a nagy egész egyetlen kézben összpontosul, a nagyobb rendezvények szervezett csapatot kívánnak. Így tehát a rendezvényszervező nem csak az esemény, de a háttérmunkások vezényléséért is felel.

A munka során fontos az összetett gondolkodás, nélkülözhetetlen látni az apró részletek mellett a nagy egészet is és természetesen nem árt, ha a multitasking sem áll távol tőlünk. Egy rendezvényszervező természetes vagy akár tapasztalati úton megszerzett tulajdonsága az, hogy automatikusan képes átlátni az egyes rendezvények különféle műszaki, ellátási vagy épp erőforrásbeli szükségleteit. Ezt azonban rendszerbe is kell helyeznie és egyeztetnie kell a különböző részegységekkel. Legyen szó akár a helyszín leszervezéséről, annak kialakításáról, a háttérmunkások és a személyzet instruálásáról, szinte mindenhol ott kell lennie. A rendezvényszervező munkája tehát rendkívül sokrétű, de ezzel együtt izgalmas és sokszínű is. A kreativitás pedig szinte nélkülözhetetlen jellemvonás.

A hivatás kreatív oldala

Egy rendezvényszervező esetén valamelyest különbséget tehetünk a természetes és a tapasztalati úton megszerezhető képességekkel. Ez utóbbi elsősorban arra értendő, hogy az idők során gyarapodó munkatapasztalat egy egyre profibb szakembert képez ki, aki szinte minden váratlan helyzetre fel van készülve, így gond nélkül képes összerakni bonyolultabb rendezvények hátterét is. A természetes képességek közé pedig mindenképpen a kreativitás sorolandó. E tulajdonság sokkal inkább magunkkal hozható, mint megszerezhető, mégis nélkülözhetetlen szerepe van ebben a szakmában. Profizmus és kreativitás a legideálisabb esetben idővel kéz a kézben jár.

A kreativitás a szó elvontabb értelmében jól jöhet például a helyszínek megtervezésénél, a különböző apró finomságoknál, melyek egyedivé, azonnal felismerhetővé tesznek egy rendezvényt. A cél a legtöbb esetben emberek bevonzása vagy pedig annak biztosítása, hogy kifogástalan élményeket szerezzenek. Ehhez a kulcs sokszor a legapróbb dolgokban, figyelmességekben rejlik. Egy kreatív rendezvényszervező pedig képes ezekre ráérezni és kellő mértékben alkalmazni őket. A kreativitás másrészt a váratlan helyzetekben is jól jön. A legjobb, ha a vendég nem is észleli, hogy bármilyen probléma volt. Ezek észrevétlen megoldása pedig sok esetben kreatív ösztönöket igényel.

Fenntartható lelkesedés

Ahogy említettük, egy rendezvényszervező számára a rutin az évek során kiváló alapot képez arra, hogy egyre gördülékenyebben legyen képes összerakni és lebonyolítani az eseményeket. És bár ez a könnyebbség nagy segítséget jelent, mégis óva intünk attól mindenkit, hogy pusztán rutinból végezze a munkáját. Különösen igaz ez egy olyan kreatív munkakör esetén, mint amilyen a rendezvényszervező is. Próbáljunk folyamatosan megújulni, új fogásokat tanulni, figyelni a trendekre és innovatív megoldásokra. Ezek alkalmazása minket is folyamatos fejlődésre sarkall, emellett pedig a rendezvények stílusán is meglátszik.

A kellő rutin birtokában elérhető senior pozíciók már egészen kiváló jövedelmet és megbecsülést garantálnak a rendezvényszervezők számára. A munka sokszínűségéből fakadóan ugyanakkor még ők is találhatnak olyan állásokat, melyek új kihívásokat tartogatnak számukra. Ezeket pedig nekik maguknak kell megtalálniuk. A munkaerőpiac mindenesetre a kezdő pozícióktól a tapasztalatot megkövetelő feladatkörökig kínál lehetőségeket. Ha pedig valaki nyüzsgő munkanapokat, sokszínű szakmai kihívásokat és elégedett ügyfeleket szeretne, bátran válogasson a rendezvényszervező állások kínálatából.

rendezvény rendezvényszervező
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL