Mi a számfestő?
A számfestő olyan előrajzolt grafika, amely számozott csempékből áll. A rubrikák egyenkénti színezésével kel életre a kép. Több tucat mintából, képméretből, színvilágból választhatunk a saját ízlésünk szerint. A szettek tartalmaznak többféle fogású ecsetet, hogy az aprólékos és a terebélyesebb részeket is könnyedén kitölthessük.
A festővászon már vakrámázott verzióban vásárolható meg, ami ugyancsak a mi malmunkra hajtja a vizet. Hisz így kényelmesebben hozzá tudunk férni a felülethez. Mivel a textil folyamatosan feszített állapotban van, így a munka során nem csúszkál el.
A számfestő nem ismer korhatárt
A fiataloktól az idősekig, minden korosztálynak ajánlott. Gyerekkorban a színezők a szórakozás mellett az egészséges fejlődést is szolgálják. A színek felismerését, a kézügyesség kialakulását, a kreatív gondolkodást mind elősegítik.
A felnőttek számára pedig remek relaxáció. Kiemel a rutin feladatok sűrűjéből, nyugtatja az idegrendszert. Emellett kiváló készségfejlesztő a szülőknek is, hiszen az aprólékos, finom mozdulatok javítják a kézügyességet.
Az idősek sem maradhatnak ki, mert az ő szellemi frissességük is kiemelten fontos.
A kreatív tevékenységek elevenítik az elmét és a memóriát. A számfestő figyelmes ajándék lehet idősebb családtagok, barátok számára. Nagyszerű időtöltés, ami az mentális állapot javára is válik.
Kollektív festegetés
A számfestő közös programnak sem utolsó. Kitelepülhetünk a parkba egy pléddel, kis elemózsiával és a festőkészlettel. Baráti társasággal, családtagokkal együtt jó átélni a közös alkotás örömét. Tanulhatunk egymástól trükköket, praktikákat.
A számfestő szuper választás, mert
0-99 éves korig kivételes élményt nyújt,
ötletes ajándéktárgy,
jó készségfejlesztő,
és nem utolsó sorban pihentető hobbi.
Otthonhobbi, a számfestő mestere
Szerezd be saját számfestő készletedet az Otthonhobbi csapatától! Széles választékkal várunk, gyors kiszállítással dolgozunk.
OLVASS TOVÁBB!
Techno-buli is jár a dolgozóknak a Berlin melletti Tesla-gyárban
A Tesla gyárban technoclub is működik....
SZÓRAKOZÁSFelejtsd el a petrezselyemárulást! Lánybúcsú programok Budapesten
A lánybúcsú jó eséllyel az utolsó alkalom, amikor egy menyasszony még hajadonként, önfeledten jól érezheti magát barátnőivel. Hisze...
SZÓRAKOZÁS10 híresség, akiknek valódi nevétől sokkos állapotba kerülsz
Egy német kisváros iskolai tanára úgy döntött, hogy becenevet ad tanítványának. A becenév végül a jövő egyik sztárjának - a Scoot...
9 híresség pár, akik kiállták az idő próbáját – Létezik az ikerláng szerelem!
Szerelmes és egyben híres embereket látni felemelő. Tekintettel arra, hogy ritkaságszámba mennek azok a hírességek, akik képesek hosszú...
SZÓRAKOZÁSEz a 9 hollywoodi híresség, igencsak lélekpróbáló tragédiákat élt túl
Mondani sem kell, attól még, hogy valaki most híres, sikeres és gazdag nem jelenti azt, hogy világéletében leányálom lett volna az élet...
SZÓRAKOZÁS10 sztár, aki megmutatta a valódi arcát – smink, filterek és photoshop nélkül
A kutatások szerint a sminket viselő nőket magabiztosabbnak, egészségesebbnek, sőt jobb kereseti lehetőséggel rendelkezőnek értékelté...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK