Kate Winslet 1998-ból még Leo oldalán, és napjainkban egy filmpremieren.
„Nem tudjátok véletlenül merre van a koncert?” Kérdezhette volna Jessica Simpson még feltörekvő csillagként 2000-ben ebben a talpig rózsaszín párducmintás ruciban. Mára azonban már levetkőzte régi állatbőrét, ezáltal szexi és divatos lett.
Katherine Heigl szappanopera sztár még 1995-ben és napjainkban.
2007-ben a nagy port kavart visszatérési kísérlet után Britney Spears tavaly már mindent beleadott. Többek között a Versace kisestélyit is!
Shakira hastáncával robbant be a köztudatba, amit csak kiemelt ruhája. Mára inkább szuper-elegáns estélyiben virít.
Angelina Jolie 1998-ban csábító fekete ruhában és bőrkabátban, majd terhessége alatt csupa-csupa selyemben.
Anne Hathaway bár ma már a klasszikus elegancia megtestesítője, azért ő is volt bohókás, farmeres fiatal lány. Nem is volt az olyan régen, hogy így lépett a nagy közönség elé, konkrétan 2001-et írtunk amikor az első kép készült.
Eva Longoria Parker 2001-es választása a vörös szőnyegre egy bőrpatchwork szerkó. Ki hinné, hogy mára ő az egyik hollywoodi divatdiktátor.
Drew Barrymore sokat fejlődött 1993 óta. Napjainkban már ő is szuperdivatos sztárnak számít.
Volt idő, amikor a picurka Fergie kiegészítőként néhány pár neccharisnyát dobott fel karjaira. Mára azonban ezek is felbecsülhetetlen értékű ékszerek, melyeket vőlegényétől Josh Duhameltől kapott.
Tudjuk, hogy Gwen Stefani stílusikon és azt is, hogy megihlette a japán popkultúra, de ez azért mégis csak túlzás volt.
Az egész világon rengetegen követték a Rachel stílust, de vajon hányan látták ebben a szerelésben. Mára már nehéz elképzelni, hogy belőle lett a kifinomult ízlésű Jennifer Aniston, a világsztár, akit mindenki követ.
OLVASS TOVÁBB!
Így lehet maximális a nemzetközi költöztetés minősége
Nőként nem számít olyan könnyű feladatnak a költözés, mert a bevásárlást leszámítva nem a nehéz tárgyak cipelésére vagyunk bere...
SZÓRAKOZÁSÉrkezik a Temu konkurens Amerikában, itt az Amazon Haul
Minden 20 dollár alatt lesz....
SZÓRAKOZÁSNilu27: Az új csillag a hiperautók világában
Egy új játékos lépett a hiperautók exkluzív piacára, és lenyűgöző debütálásával minden szem rá szegeződik. A Nilu27 nem csupán ...
Erről a furcsa hobbiról még bizonyára nem hallottál: kik és miért szeretnek "larpolni"?
A larp, vagyis élőszereplős szerepjáték nem a közönség szórakoztatásáról szól, hanem arról, hogy magadnak teremts élményt....
SZÓRAKOZÁSTechno-buli is jár a dolgozóknak a Berlin melletti Tesla-gyárban
A Tesla gyárban technoclub is működik....
SZÓRAKOZÁSFelejtsd el a petrezselyemárulást! Lánybúcsú programok Budapesten
A lánybúcsú jó eséllyel az utolsó alkalom, amikor egy menyasszony még hajadonként, önfeledten jól érezheti magát barátnőivel. Hisze...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK