Középen: Randy Pausch |
A XXI. század embere, informatikus, aki a kor betegségét, a rákot kapja el. Szakmai pályája hihetetlenül sikeres: tanár lett a Carnegie Mellon Egyetemen, kutatói szabadságát a Walt Disney Imagineeringnél és az Electronic Artsnál (EA) töltötte, megalapította a CMU Szórakoztatástechnológiai Központját (Entertainment Technology Center, ETC), éveken keresztül tartott Virtuális Világok Teremtése nevű kurzust, valamint az Alice szoftver-projekt egyik elindítója, amellyel játékos módon lehet gyerekeknek programozást tanítani. Megvalósította gyerekkori álmait (a súlytalanság állapotában lenni, játszani az amerikaifutball-ligában, megírni egy szócikket a World Book Enciklopédiába, Kirk kapitánnyá válni, plüssállatokat nyerni, Disney-játéktervezőnek lenni...), emellett boldog házasságban élt, és három kisgyerek apja. Aztán egy nem várt diagnózis mindent felborít. Randy Pausch azonban nem adja fel, nem akar meghalni. Amikor viszont bizonyossá válik az elkerülhetetlen, olyan erővel néz szembe saját halálával, amire nem sokan lennének képesek. Minden bizonnyal elkeseredik, sőt talán még dühös is, de könyve (amely az utolsó elõadás mellett 52 óra hanganyagot dolgoz fel) nem erről szól, hanem arról a derűről, amellyel visszanéz életére, a józanságról, amellyel utolsó hónapjait éli.
Másképp élnénk életünket, ha hónapra, napra pontosan tudnánk, mikor halunk meg? Felkészülhetünk a halálra? Randy Pausch július 25-én halt meg. De itt van a könyve, amely választ ad ezekre a kérdésekre. Vegyük kézbe, érdemes. (forrás:konyves.blog.hu)
A Gyerekkori Álmok Klubja Randy Pausch Az utolsó tanítás című könyve
kapcsán indult el tavaly novemberben.
Újra Gyerekkori Álmok Klubja az Alexandra Könyvesházban! Szily Nóra
vendégei ezúttal Létay Dóra és Damu Roland lesznek.
Időpont, helyszín: Február 25-e, 19 óra, Károly krt. 3/c
OLVASS TOVÁBB!
Techno-buli is jár a dolgozóknak a Berlin melletti Tesla-gyárban
A Tesla gyárban technoclub is működik....
SZÓRAKOZÁSFelejtsd el a petrezselyemárulást! Lánybúcsú programok Budapesten
A lánybúcsú jó eséllyel az utolsó alkalom, amikor egy menyasszony még hajadonként, önfeledten jól érezheti magát barátnőivel. Hisze...
SZÓRAKOZÁS10 híresség, akiknek valódi nevétől sokkos állapotba kerülsz
Egy német kisváros iskolai tanára úgy döntött, hogy becenevet ad tanítványának. A becenév végül a jövő egyik sztárjának - a Scoot...
9 híresség pár, akik kiállták az idő próbáját – Létezik az ikerláng szerelem!
Szerelmes és egyben híres embereket látni felemelő. Tekintettel arra, hogy ritkaságszámba mennek azok a hírességek, akik képesek hosszú...
SZÓRAKOZÁSEz a 9 hollywoodi híresség, igencsak lélekpróbáló tragédiákat élt túl
Mondani sem kell, attól még, hogy valaki most híres, sikeres és gazdag nem jelenti azt, hogy világéletében leányálom lett volna az élet...
SZÓRAKOZÁS10 sztár, aki megmutatta a valódi arcát – smink, filterek és photoshop nélkül
A kutatások szerint a sminket viselő nőket magabiztosabbnak, egészségesebbnek, sőt jobb kereseti lehetőséggel rendelkezőnek értékelté...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK