Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

10 halálos veszélyeket rejtő idegenforgalmi célpont

Szerző:
Szabó Anna
Amikor az ember nyaralni készül, akkor leginkább pihenni, kikapcsolódni szeretne. Vannak azonban olyanok is, akik szeretnek egy kicsit kokettálni a veszélyekkel, és olyan turisztikai célpontot választanak, amikor szembe nézhetnek akár a halállal is. Ezekből mutatunk most néhányat!

7. Acapulco strand

Acapulco neve összefonódott az egyik legpihentetőbb luxusnyaralóhely nevével, ahová az amerikaiak könnyen eljuthatnak. Strand, szép idő, hatalmas szállodák szolgálják a turisták kényelmét, noha a bűnözési ráta legalább 30-szor magasabb, mint az amerikai átlag. 2013-ban a gyilkosságok száma 142.000-re volt tehető, és bár többnyire kábítószerrel kapcsolatosak voltak, nem pedig turista-centrikusak, 200 gyilkosság viszont ilyen kategóriában is született.

Nagyon sok rendőr járőrözik, és próbálnak figyelni a közbiztonságra. Sokszor következik be a nemi erőszak, mint 2013-ban is, amire Acapulco polgármestere azt mondta, hogy ez bárhol megtörténhetne a világban, ami egy kissé hideg nyilatkozatra sikeredett. Javasolt a kijelölt turisztikai útvonalakon haladni, és mindig megtervezni az útvonalat, illetve figyelj oda, hogy van-e elég üzemanyagod, főleg, ha turisztikai részeken kívül is áthaladsz. Naplemente után érdemes nem elhagyni a szállodát.

utazás képsorozat fotósorozat fotó
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL