Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

10 rejtélyes és elhagyatott hely a nagyvilágban, melyet visszakövetelt a természet

Szerző:
Szabó Anna
Ezek a helyek különböző okokból kifolyólag teljesen elhagyatottá váltak, és igencsak hasonlítanak egy szellemvárosra, de kétkedés nélkül lehetnének bármely horrorfilm helyszínei is. Mára már csak rejtélyes romhalmazok, roncsok árulkodnak arról, hogy korábban élet zajlott itt, és a zsúfoltság helyét bizony átvette a titokzatosság és az enyészet.

.

 

A Teufelsberg (Ördög-hegy), Németország

A Teufelsberg Berlin második legmagasabb pontja. A város nyugati részén emelkedő hegy az 1945-ös ostromot követően keletkezett, amikor Berlin nyugati részéből erre a területre hordták össze a számtalan összedőlt épületből származó törmeléket. Az 1960-as években a Nyugat-Berlint megszállás alatt tartó amerikai hadsereg a hegy csúcsán egy lehallgató- és radarállomást épített fel. 1990-t követően a Teufelsberg elveszítette katonai jelentőségét, a radar- és lehallgatóállomást hamarosan leszerelték, és 1999 óta az épület gyakorlatilag üresen áll. Hogy mi lesz a hely későbbi sorsa, az még bizonytalan, mindenesetre a gazdátlan Teufelsberget időközben tájfutók, hegyi kerékpárosok és kirándulók vették birtokba.

utazás látványosság érdekesség úticél fotósorozat
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL