Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

10 rémisztő vallási szentély, melyet látnod kell, ha borzongani akarsz

Szerző:
Szabó Anna
Már őseink is kíváncsiak voltak arra, hogy vajon mi történhetett szeretteikkel a haláluk után. Mivel az emberi fantáziának semmi nem szabhat határt, bizony fel is merült néhány igazán zavarba ejtő lehetőség. Éppen ezért magától értetődő, hogy a szentélyek és templomok komorságba burkolózva figyelmeztetnek arra, hogy mi történik, ha egyszer elhagyjuk földi létünket.

.

 

5. Zenkoji Szentély - Japán

Nagano Zenkoji szentélye borzalmasan régi. A VI. században a buddhizmus még nem volt elfogadott vallás, ám akik gyakorolták nem kérték senki jóváhagyását. A hívők 654-ben egy szobrot faragtak és titokban a szentélybe helyezték. Hibutsu-nak, vagyis rejtett Buddhának nevezték el, és csak speciális alkalmakkor hozták elő a helyéről, az oltár mögül. Mivel az idő vasfoga igencsak elnyűtte, a XIII. században készítettek róla egy másolatot, amit minden hetedik évben mutatnak be. Az eredeti szobor el van rejtve. Legutóbb 1720-ban vizsgálták meg, amikor az a pletyka terjedt el, hogy a doboz, amiben tárolták, üresen áll. Egy másik pletyka szerint a szobor meleg, és érintése olyan, mintha egy élőlényt érintenénk meg. De nem ez a legérdekesebb.

Az oltár alatt van egy sötét alagút, mely nem azt a célt szolgálja, hogy a szerzetesek eljussanak a rejtett Buddhához, hanem feltehetőleg azt az utazást szimbolizálja, melyen minden lélek áthalad a test halála után és az újjászületésben. Az arra járók, miután levették a cipőjüket, végig haladhatnak a koromsötét alagúton, és állítólag valahol útközben, a sötétben elrejtve van egy kulcs a paradicsomba, melyet a szerencsés – vagy áldott - látogatók megtalálhatnak.

utazás látványosság érdekesség úticél fotósorozat fotó
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL