Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

5 tiltott hely a Földön, ahol jobb, ha nem kísérted a sorsot

Szerző:
Szabó Anna
Az ember azt gondolná, hogy mehetünk bárhova, ahova csak akarunk, ha van elég pénzünk, és erősen él bennünk a vágy. Ám van néhány hely a Földön, ahova abszolút nem teheti be a lábát a turista. Mutatunk egy listát a legismertebb és legtitokzatosabb helyekről, ahová soha, senki nem látogat el.

Iszei nagyszentély, Japán: csak az elit utazhat oda

Az iszei nagyszentély a rangelső japán sintó nagyszentély a közép-honsúi Isze városában, illetve a környező erdőben. Két részből áll: a Belső Szentélyből és a Külső Szentélyből.
Itt található a Japán legfontosabb kegyhelyének számító Ise Jingu buddhista templom komplexum. A fő templom fakerítéssel van elzárva, és kizárólag magas rangú papok és a birodalmi család tagjai látogathatják. 1945-ig még nehezebb volt a bejutás, ugyanis a Miyagawa folyó minden lehetséges utat elzárt, amely egyben a határt szimbolizálta a hétköznapi és a szent föld között. Pontosan a szerzeteseknek tiltották meg, hogy átkeljenek a folyón, mert úgy vélték, hogy ez a kegyhely szentélyének megsértéséhez vezetne, és egész Japánnak gondot okozna.

utazás úticél képek föld
Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL