Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

A legtutibb főváros környéki gyógyfürdők

Szerző:
Szabó Anna
Kevés lazítóbb dolog van, mint elnyúlni a meleg vízben és meditálni kicsit. Ám ezt még fokozhatod, ha egészséged érdekében gyógyfürdőket keresel fel. Összeállításunkban olyan fürdőket ismerhetsz meg, melyek a fővároshoz közel találhatóak, éppen ezért nem kell tartanod a zsúfoltságot – vagyis a kikapcsolódás szinte garantált!


Ceglédi Termálfürdő és Szabadidőközpont

A ceglédi gyógyvíz nátrium-klorid-hidrogénkarbonát, valamint fluorid és jodit tartalmú termálvíz. A fürdőkúrákat főként különféle izületi, gerinc, porckorong, tehát mozgásszervi megbetegedések esetén, illetve idegrendszeri, emésztőszervi és nőgyógyászati panaszok kezelésére szokták javasolni. Egyre gyakrabban alkalmazzák a fürdőkúrákat műtétek után (traumatológiai, mozgásszervi), utókezelés céljából is. E tekintetben a ceglédi fürdőtelep azért is fontos lehet, mert a gyógyvíz mellett számos gyógyterápiás szolgáltatás is rendelkezésre áll, így igény szerint teljes rehabilitációs programon is részt vehetnek itt a gyógyulni vágyó betegek.

A többszintes fürdőépületben különféle gyógyászati és wellness kezelések közt válogathatnak a fürdő vendégei. Fiziotherapias (pl. szelektív ingeráram kezelés), balneológiai kezelések (sugármasszázs, súlyfürdő, víz alatti torna, elektromos kádfürdő stb.), mellett a masszázs, a szauna, és a gyógytorna is a vendégek rendelkezésére áll, speciális szolgáltatásként pedig az ún. „menedzserszűrés” is igénybe vehető.

Infó

Felnőtt belépők 800 - 1.120,- Ft-ig
Csoportosan érkező vedégeket csak előzetes bejelentkezés alapján tudnak fogadni. Bejelentkezés: 53/505-000/102 mellék.


Cím: 2700 Cegléd, Fürdő út 27.
Web: cegleditermal.hu >>

 


 

Agárdi Termál- és Strandfürdő

Az agárdi termálfürdő 1984-ben nyitotta meg kapuit a gyógyulni vágyó fürdőzők számára, ekkor bukkantak ugyanis a mélyben az 56ºC-os gyógyhatású, alkáli hidrokarbonátos, kloridos, szulfátos, kalcium és fluortartalmú termálvízre. A fürdő vize különféle mozgásszervi bántalmak, baleseti sérülések és nőgyógyászati megbetegedések gyógyítására alkalmas.

 

Infó

Cím: 2483 Gárdony-Agárd, Határ út


 

Aquasziget - Esztergomi Termál és Élményfürdő

A Duna-ág mellé telepített fürdő folyó-menti túlpartján helyezkedik el az unikális építészeti és táji szépségekkel rendelkező történelmi belváros, felette a Bazilikával és a várral.

Esztergom számára ez a fürdő nem csupán egy létesítmény, de arra is hivatott, hogy formai egyediségével, élménykínálatával a városhoz kösse hosszabb időre is. Az épület, ahogy a tervező koncepciója szerint egy hatalmas emelkedő kristály háromszöge fut fel 6 méteres magasságból egy 15-16 méteres szintig.

A belső térben élménymedence, pihenőmedence, jacuzzi, gyermekmedence, infraszauna és két csúszda áll vendégeink rendelkezésére.

A beltéri élménymedence sodrófolyosóval, gejzírrel, nyakzuhanyokkal, vízeséssekkel, vízgombával, buzgárokkal, dögönyözőkkel, mászófallal. A pihenőmedence dögönyözővel, oldalmasszázzsal, nyakzuhanyokkal, ülőpaddal kellemes kikapcsolódást biztosít az arra vágyóknak. A jacuzzi medence kellemesen meleg vize és buzgárjai átmaszírozzák az elgyötört testet. A belső gyermekmedence épített teknősbékával és vizet spriccelő bohóccal különleges élmény a gyermekeknek. A beltéren található infraszauna kellemesen átmelegíti és mélyen méregteleníti a szervezetet. A két csúszda különleges effektekkel és időmérővel kíváló helyszíne a szórakozásnak.

A wellness több mint víz. A wellness fogalmát lefordítani, egy szóval kifejezni nagyon nehéz, talán az "egészségtudatos ember" kifejezés a legtalálóbb. Megfigyelhető tendencia, hogy a mai kor embere egyre nagyobb hangsúlyt fektet a test és lélek ápolására. Az Aquasziget Wellness Világa közel 1000 négyzetméteren, különleges odafigyeléssel, exkluzív szolgáltatásokkal a teljes kikapcsolódást és a felfrissülést biztosítja. A pihennivágyó vendégek számos, egyedülálló szolgáltatás közül választhatnak.A Wellness Világ tematikus szaunái, relaxációs pezsgőmedencéje a pihenőterekkel, az élményzuhanyokkal és a fitness teremmel a test és a szellem teljes regenerálódására ad lehetőséget.

A Hamam, az Aquasziget a tradicionális török fürdője a rituális megtisztulás különleges élményével kényezteti a vendégeket.

Infó

Napi belépők: 2.650,-/ Felnőtt teljesárú, 1.300,-/ 6-18 éves korig, 1.600,-/Nyugdíjas teljesárú


Web: auqasziget.hu >>

 

 

Érd - Thermál Hotel Liget

A fővárostól nem messze, kellemes napokat tölthetnek azok a vendégek, akik Érdre a Liget Hotel és Termálfürdőbe látogatnak fürdőzni. Az itteni gyógyvíz fürdő- és ivókúraként is alkalmazható termálvíz, mely elsősorban reumatikus degeneratív elváltozások, köszvényes és neurológiai kórképek, törések, zsugorodások, fájdalmas izomgörcsök, továbbá idült hurutok, bronchitis, gastritis esetében ajánlható.

A fürdő jelenlegi területén nyitott és fedett, úszó-, és termálmedencék várják a látogatókat. A fürdőkúrán túl különféle wellness-, és gyógyszolgáltatásokat is igénybe vehetnek a gyógyulni vágyók és az egészségmegőrzés céljából fürdőző vendégek, mint a különféle fürdők, masszázs, iszappakolás, szolárium, pedikűr, manikűr, és még számos egyéb lehetőség.

Infó

Napijegy, mely tartalmazza a külső- és belső medencék, valamint a szauna használatát:
Gyerek ( 6 éves korig): 550.- Ft
Nyugdíjas, diák: 1.140.- Ft
Felnõtt szauna használattal: 1.550.- Ft


Cím: 2030 Érd-Ófalu, Római u. 9.
Web: hotelerd.hu >>

 


 

 

+ 1 Aquaworld Káposztásmegyeren

Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

A vízi élményközpontot 72 méter átmérőjű, 5 emelet magasságú óriáskupola fedi. Ez a kupola olyan széles, hogy egy egész kékbálna-család is kényelmesen elférne alatta!

Lélegzetelállító látványosság a függőhidakkal, tornyokkal és medencékkel körülölelt Angkor-romtemplom. A „mosolygó szobrok” birodalma harmonikusan illeszkedik az Aquaworld-koncepcióhoz, melynek célja egyedi építészeti és műszaki megoldásokkal összetett élményeket kínálni a fürdőkultúra szentélyét felkereső vendégeknek.

Az élményfürdő Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri-híd pesti hídfője mellett található, zöld környezetben, mégis közel a városközponthoz. A komplexum több mint 1000 férőhelyes parkolója könnyen megközelíthető az M0-ás körgyűrű Aquaworld kijáratán át.

Infó

Belépő árak: felnőtt jegyek 1.500 - 5.400,- Ft/ más szolgáltatás igénybevétele nélkül, az eltöltöltendő idő függvényében 


Cím: 1044 Budapest, Íves út 16.
Web: aqua-world.hu >>

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL