Horvátország szívében fekvő Plitvicei-tavak Európa egyik legszebb természeti látványosságai. A hegyekkel körülzárt 16 kristálytiszta vizű tó sajátos biológiai és kémiai folyamat kölcsönhatásainak eredményeként keletkezett. A zöldes-kék színű tó vize már önmagában is káprázatos, mely ráadásul vízeséseken keresztül bukik alá egyik tótól a másikig. A parkban ennek köszönhetően lépten-nyomon vízesésekre bukkanhatunk. Nem kevesebb, mint 92 kisebb-nagyobb vízesés található ebben a meseszép völgyben. A Plitvicei Park állandóan változik, minderről csak pillanatnyi benyomást szerezhetünk, hisz a látvány az évek múlásával más és más képet mutat. Változnak a tavak vízszintjei, formái és ezzel együtt a vízesések, és kisebb zuhatagok jellege, alakja is.
A Viktória vízesés Afrika déli részén található Zambia és Zimbabwe határán. A Zambézi folyó, amely itt a középső szakaszánál 1,6 km széles, egyszer csak átbukik a sziklaperemen, és hihetetlenül vad robajjal zúdul le egy keskeny, meredek sziklahasadékba, amely mindössze 60 méternyire szorítja össze a folyót. A látvány döbbenetes, percenként akár 550 millió liter víz is átbukhat az 1,5 km széles sziklaperemen, ezzel el is nyerte a világ legszélesebb vízesése címet. A felfelé meredő sziklák és a kiemelkedő szigetek három nagyobb szakaszra osztják az aláhulló, széles vízfüggönyt. Egyiküket a fényhatások miatt Szivárvány vízesésnek nevezik, a másikat Fő zuhatagnak, a harmadikat Keleti vízesésnek. Tiszta holdfényes éjszakákon a fátyolként lebegő párában különleges, éjszakai szivárvány dereng fel.
A Sharavathi folyóból Karnataka állam Shimoga körzetében alakul ki a legmagasabb pontján 253 méteres, igen látványos Jog-vízesés, amely India legmagasabb vízesései közé tartozik. Ott, ahol a víz lezúdul, a folyó négy ágra szakad, melyek mindegyike – egyedi jellegzetességei miatt – saját nevet kapott. Egyikük Rádzsa, a király, méltóságos megjelenése miatt, a másik az Üvöltő, mert ez a vízesés a leghangosabb szakasza, a harmadik a Rakéta, mert a víz itt egy kis nyíláson keresztül tör elő, a negyedik pedig Rani, a királynő.
A Hukou-vízesést Kína egyik legfőbb nemzeti látványosságok közé szokás sorolni. A sziklába vájt csatornához hasonló folyómeder lenyűgöző látványt nyújt a Hukou-vízesésnél. A legenda szerint a vízesés alakja Nagy You-nak köszönhető, aki képes volt megzabolázni a folyton áradó Sárga-folyót. A szent folyó a Lvliang-hegységhez érve váratlanul dél felé fordul, majd Hukounál átzúdul a Nagy szoroson, ahol a folyómeder beszűkülése miatt, hirtelen (330 méteresről 50 méter szélességűre) a folyó harminc méter esik, és lépcsőzetesen zúdul alá szikláról sziklára.
Kína másik csodaszép vízesése a Huangguoshu. A legenda szerint a Huangguoshu-vízesésnél a Tejút ömlik alá egyenesen a Mennyországból. A Tejút központi részéből lett a nagy vízesés, szétszórt csillaghalmazaiból pedig a kisebb vízesések csoportjai, a hullócsillagok meg fényes kövekké, tavakká, hidakká és barlangokká változtak. Anshun városától délnyugatra a Baishui folyó fékezhetetlen vágtába kezd, majd Huangguoshu-nál hirtelen megtorpanva ezt a csodálatos látványosságot hozza létre.
A Niagara mennydörgő vizet jelent, és ezt a nevet a bennszülött indiánok adták a hatalmas vízesésének, mely Kanada és az Egyesül Államok határán található. A Niagara folyó az Erie-tóból ered, 56 km-en keresztül békésen halad, majd zúgókba botlik, és felgyorsulva, vízpárába és szivárványba öltözötten érkezik meg a zuhataghoz, ahol 55 m-es eséssel drámaian dübörögve zúdul le a felkorbácsolt habok feneketlennek tűnő mélységébe. A vízesés peremén a Kecske sziget választja ketté a folyót. A keleti oldalon az Amerikai-vízesés 300 m hosszú egyenes vonalat alkot, míg a kanadai Lópatkó-vízesés kétszer akkora, és mint a neve is jelzi, patkó alakú. A zuhatagok mindkét oldalról csodálatos látványt nyújtanak, de a legszebb összkép a kanadai oldalról adódik.
A Paraná-fennsík pereméről az Iguazú folyó tajtékozva hömpölyög le az alant tátongó szurdokba. A felkorbácsolt habok magasba nyúló permetfelhőbe borítják a vízesést. A ködfátylon áthatoló napsugarak tucatnyi szivárványra bomolva színpompás táncot lejtenek. Az örvénylő víztömeg mintegy 275 különálló, szigetecskékkel és szikla kiszögellésekkel elválasztott zuhatagban ömlik le a hosszú, félhold alakú sziklaperemről. Némely zuhatag meredeken szakad a mélybe a függőleges sziklafal előtt, mások lépcsőzetes párkányokon ereszkednek alá.
Az Angel a világ leghosszabb vízesése, mely egy magasba törő rózsaszínes sziklafal peremén zúdul a mélybe. A látvány néha olyan, mintha egyenesen a felhőkből ömlene a víz a völgybe. A lezúduló vizet a fennsík repedéseibe és hasadékaiba bejutó nagy mennyiségű –átlagosan évi 7600 mm - csapadék táplálja. A vízesés 979 m magas, csaknem 18-szor magasabb, mint a Niagara. Nevét egy első világháborúban szolgált pilótáról, Jimmy Angel-ről kapta, aki véletlenül fedezte fel ezt a csodálatos zuhatagot.
A világ legszebb természeti csodái
|
OLVASS TOVÁBB!
„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
UTAZÁSMár egy svájci turistaközpontban is belépőt szednének
A festői környéken megelégelték a beözönlő turistákat....
UTAZÁSLegyen szó iskolakezdésről vagy utazásról, már nem úszhatjuk meg a környezetbarát megoldásokat
Az Osztrák Huladékgazdálkodási Szövetség tippjeiből mi is okulhatunk....
A 7 legnépszerűbb város, ahová érdemes ellátogatni, mielőtt túl késő lenne
A klímaváltozás számos tengerparti város jövőjét veszélyezteti. Ha nem történnek hatékony intézkedések a válság megfékezésére,...
UTAZÁSKihalnak a gazdák Svájcban és Magyarországon, Brazíliában viszont egyre menőbb farmernek lenni
Svájcban a munka túl szigorú, ám Brazíliában a fiatalok átveszik a szüleik farmjait....
UTAZÁSEgykori világháborús bunkerből nyílt hotel Hamburgban
Elég sok szokatlan szálloda van, de szálltál már meg valaha bunkerhotelben, tetőterasszal?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK