Magyarország egyik legszebb városa Kőszeg, a Kőszegi hegység lábánál, 300 m magasan fekszik, pompás hegykoszorúval övezve. A városnak több ezer éves történelme van, a régészeti feltárások csaknem hatezer éves leleteket hoztak a felszínre. Honfoglaláskor őseink már várat, templomot és települést találtak itt. Nevét arról az Árpád-kori várról kapta, melynek romjai az Óház-hegyen ma is láthatók.
Kőszeg 1328-ban királyi város lett, városfalait ekkor kezdték újjáépíteni, megerősíteni. A középkori árucsere főútvonalába eső város földrajzi helyzeténél fogva egyre erősebb szerephez jutott. Az északot déllel összekötő kereskedelmi út, a Borostyán út átszelte Kőszeget is, így a város bekapcsolódott a kereskedelmi vérkeringésbe. A széltől védett, déli lejtőkön messze földön híres szőlőkultúra alakult ki. Kőszeg legfőbb export terméke a Királyvölgyi bor volt. A jó bornak dél felé is nagy piaca volt.
A város határmenti fekvésének köszönhetően stratégiai jelentőségű volt, hol osztrák, hol magyar kézen volt. A magyar időszakban épült a híres Szent Jakab templom, amely falait gyönyörű freskók díszítik. A város gazdasági kapcsolatai ekkor alakultak ki, főleg osztrák, német területekkel. Mátyás király ideje alatt (1482-1491 között) történt meg a vár újjáépítése, késő gótikus, reneszánsz stílusban. Az újabb 1647-ig tartó osztrák birtoklás legfélelmetesebb napjai azok lehettek, amikor 1532-ben 60 000 török támadt a vár ellen, melyet Jurisich Miklós védett néhány száz katonájával és 700 ide menekült jobbággyal. A törökök 25 napi ostrom után sem tudták bevenni a várat. Kőszeg kis erődje páratlan hősiességről tett tanúbizonyságot. Ma is minden nap délelőtt 11 órakor megkondulnak a harangok, emlékezve a történelmi eseményre.
Kőszeget a XVII. Században visszacsatolták Magyarországhoz. Ekkor kapott Kőszeg barokk arculatot. A város gazdaságát kedvezőtlenül érintette, hogy az épülő vasúti fővonal messze elkerülte Kőszeget. A fejlődés megrekedt, azonban épp ezért maradhatott fenn sértetlenül a barokk városkép, előtűnő gótikus és reneszánsz részekkel gazdagodva. A város kihagyhatatlan látnivalói az eklektikus stílusban épült Hős Kapu, melynek íve alatt kitárul a előttünk a pompás harmóniájú Jurisich tér, a gótikus Szent Jakab templom, a hagymasisakos Szent Imre templom, és neogótikus Jézus Szíve templom. Múzeumai a Várban, a Tábornokházban, az Öregtoronyban, az Arany Egyszarvú– és a Fekete Szerecsen–patika épületeiben látogathatók.
A cikk Magyarország száz csodája című könyve(Totem Kiadó) alapján készült.
Képek: www.koszeg.xutazas.hu
OLVASS TOVÁBB!
„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
UTAZÁSMár egy svájci turistaközpontban is belépőt szednének
A festői környéken megelégelték a beözönlő turistákat....
UTAZÁSLegyen szó iskolakezdésről vagy utazásról, már nem úszhatjuk meg a környezetbarát megoldásokat
Az Osztrák Huladékgazdálkodási Szövetség tippjeiből mi is okulhatunk....
A 7 legnépszerűbb város, ahová érdemes ellátogatni, mielőtt túl késő lenne
A klímaváltozás számos tengerparti város jövőjét veszélyezteti. Ha nem történnek hatékony intézkedések a válság megfékezésére,...
UTAZÁSKihalnak a gazdák Svájcban és Magyarországon, Brazíliában viszont egyre menőbb farmernek lenni
Svájcban a munka túl szigorú, ám Brazíliában a fiatalok átveszik a szüleik farmjait....
UTAZÁSEgykori világháborús bunkerből nyílt hotel Hamburgban
Elég sok szokatlan szálloda van, de szálltál már meg valaha bunkerhotelben, tetőterasszal?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK