Ur (ma Tell el-Mukajjar) fontos sumer központ volt az Eufrátesz alsó folyása mellett. Mivel egy jelentős csatorna mellett feküdt, volt kikötője is, ennek következtében gazdasági felemelkedés következett be, és hamarosan virágzó kereskedelmi központtá vált. Három királydinasztia is uralkodott itt. A Biblia szerint innen származik Ábrahám.
Ur gazdagságának egy részét a király és a papság tulajdonát képező birtokok jövedelmének, valamint az uralma alá hajtott városoktól beszedett hadisarcnak köszönhette. Felvirágzott a kereskedelem, amelynek révén Sumer befolyása tovább növekedett. Sok díszes sírt töltöttek meg kincsekkel a királyok és királynők számára, akárcsak a város főistene, a sumer holdisten, Nanna templomait. Később az akkád uralkodók elfoglalták a várost, és több háromemeletes templomot is emeltek, köztük a nagy zikkuratot. Az erőd kinézetű toronytemplom ma is szinte érintetlenül áll négyszögletes alapzatán, melynek négy sarka a négy égtáj irányába mutat. A tetején álló lépcsős piramis 15 méterrel magasodik a síkság fölé.
A Kr. e. 3000 táján létrehozott temető kriptasorának mintegy kétezer sírjában föllelt temérdek kincs hihetetlen gazdagságról árulkodott. Mindenütt arany csillogott, minden műtárgy finoman megmunkált, elsőrangú termék volt.
A sírokban hihetetlen kincseket találtak, köztük lazúrral, acháttal, karneollal és más drágakövekkel díszített arany- és ezüsttálakat, edényeket, ékszereket és használati tárgyakat.
Az emberiség a leleményes sumeroknak köszönheti a kereket, az ekét, a városi és a társadalmi szerveződés formáit, valamint az írás tudományát. Ez a vibrálóan eleven kultúra sajnos mégis feledésbe merült, amikor a Közel-Kelet civilizációjának központja Mezopotámiából áttolódott az Iráni-fennsíkra. Miután megváltozott az Eufrátesz folyásának iránya, és a meder eltávolodott a várostól, a hanyatlásnak induló ősi város falait szétmállasztotta, majd betemette a homok.
Ez a cikk az elveszett városok atlasza című könyv alapján készült.
OLVASS TOVÁBB!
Gazdaságos és biztonságos közlekedés egész évben, éves autópálya matricával
A közlekedés során mindenki számára alapvető igény a biztonság, melyre a jó minőségű utak megfelelő mennyisége önmagában is garan...
UTAZÁSUtazási kézikönyv azoknak, akik nem akarnak hibázni
Az utazás -legyen szó első kalandról vagy sokadik útról- mindig rejthet meglepetéseket, sőt megpróbáltatásokat is....
UTAZÁSDesignjurta a Cserhát szívében – Ezt látnod kell!
Ha Magyarország rejtett kincsei között böngészel, Farkaskútvölgy kihagyhatatlan célpont. Ez a festői völgy nemcsak a természet szerelm...
Akár börtön is fenyegetheti azt, aki Balira utazik
Figyelem! Azok a turisták, akik lejárt vízummal tartózkodnak Balin, akár 20 év börtönbüntetést is kockáztatnak....
UTAZÁSEzekben a városokban lopnak a legtöbbet
Legyen szó mobiltelefonról, táskáról vagy akár autóról, senki nem akarja, hogy eltűnjön a nyaralásán. Íme, hol fordulhat ez elő a l...
UTAZÁSRitka kártevő szaporodik a városi zöldövezetben
Olten városában egy nem kívánt látogató jelent meg: a Caenoplana variegata nevű laposféreg, amely Ausztráliából és Új-Zélandról sz...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK