Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

Gyere velünk Prágába!

Szerző:
Szabó Anna
Ha van egy szabad hétvégéd, utazz el családoddal, kedveseddel Prágába. Érkezz meg, mondjuk, szombaton dél körül, és indulj vissza vasárnap délután. Nincs túl messze, és ha ügyesen megszervezed, egész olcsón megúszhatod.

Praha, azaz küszöb

Prága (Praha) - a Cseh Köztársaság fővárosa a Moldva (Vltava) két partján terül el. Lakosainak száma 1.2 millió fölött van. Már a bronzkor óta lakott terület. Az első itt élő, név szerint ismert néptörzsről, a kelta eredetű bójokról kapta Csehország a Bohémia nevet. A később letelepedett szláv törzsek a Moldva két partján várépítésbe fogtak. Az idők folyamán a két vár, a Hradzsin és a Vysehrad között forgalmas kereskedő város - az Óváros - alakult ki.

Prága az 1200-as években a térség egyik leggazdagabb, legfejlettebb települése lett. Nagyon sok temploma, ötvennél több kőháza és egy kőhídja volt. Az ország fénykora II. Premysl Ottokár uralkodásának idejére esett, amikor a cseh király hatalma egészen az Adriai-tengerig ért. Már a Luxemburgok uralma idején, a 14. század közepén alapították a prágai Újvárost. I. Károly (IV. Károlyként német római császár) egyetemet létesített, és felépíttette az árvízben elpusztult Judit híd helyébe a Károly hidat.


A huszita háborúk után a 16-17. század fordulóján Rudolf császár alatt Prága második virágkorát élte. A 18. században egyesítették az addig független városokat: a Hradzsint, a Kisoldalt, az Óvárost, az Újvárost, valamint a Gettót, a mostani Józsefvárost. Prága az 1918. október 28-án kikiáltott Csehszlovák Köztársaságnak és az 1948 februárjában megalakult Csehszlovák Népköztársaságnak is fővárosa lett. Csehszlovákia kettéválása óta a Cseh Köztársaság fővárosa.


Kezdd a sétát a Vencel téren!

Prága központja lényegében egy nagyon széles utca szállodák, éttermek, üzletek, szórakozóhelyek, büfék és falatozók tucatjaival.
A prágai kolbász nagyon zaftos és kimondottan ízletes. Ne lepődj meg, hogy a mustár kevésbé csípős, mint a magyar. Öblítsd le a finomságokat sörrel.
A tér végén fordulj jobbra és a Na Prikopén menj el a Lőportoronyig.



Lőportorony

Az ötszáz éves épületen a cseh történelem hősei és cseh címerek láthatók. A hiedelem szerint, ha egy szűz átmegy alatta, leesik egy tégladarab.
Indulj el az Ovocny trh (gyümölcspiac) nevezetű térre. Jobb oldalon a Károly Egyetem ősi épülete emelkedik. Baloldalon látható a Rendi Színház, ahol 1787-ben tartották Mozart Don Jüanjának ősbemutatóját.
Ha elindulsz a Zeleznán felfelé, két perc alatt eléred Prága szívét, az Óvárosi teret (Staromestské namestí).



Orloj

Prága leghíresebb nevezetessége a Városháza. Tornyán látható a zenélő óramű, az Orloj. Minden egész órában kinyílik két kis ablaka, és a csontváz harangkongatására megkezdődik a bábjáték. Kisétál a 12 apostol, majd a felettük álló aranykakas kukorékol egyet. Az Orloj a Nap és a Hold járását, az időt, a hónapokat és a napokat is mutatja. Egy monda szerint az óraremek készítőjétől más városok is szerettek volna hasonló szerkezetet rendelni. Mivel a prágai elöljáróság attól félt, hogy készítője elcsábul, gyorsan megvakították. A mester nem hagyta annyiban a dolgot. Mielőtt meghalt, az Orlojhoz vezettette magát, belenyúlt a szerkezetbe, és azt egyetlen mozdulattal elrontotta.


Ha megcsodáltad a Tyn-templomot is, a Karlova utcán juthatsz el a Károly hídhoz. Menet közben ugorj be egy sörre a Husova utcai Aranytigrishez címzett vendéglőbe. Ez volt Bohumil Hrabal, a híres cseh író törzshelye, ahol tárgyak őrzik emlékét a kedvenc asztalán.


Károly híd

A Moldván átívelő 600 éves kőhídon haladtak keresztül rendszeresen a koronázási menetek.

Barokk szobordíszeiről az a hiedelem terjedt el, hogy éjszaka lejönnek a talapzatukról és elvegyülnek az emberek között. Az egyik a híres Nepomuki Szent Jánost ábrázolja. A legenda szerint a főpapot azért ölték a Moldvába, mert mint a királyné gyóntatója, nem volt hajlandó elárulni az uralkodónak felesége rábízott titkát.


A hídon elintézheted az ajándékvásárlást. Képeket, Prágára jellemző bábokat, bizsukat kínálnak a kézművesek és a kereskedők.


Ebéd

Ha a híd túloldalán a kis oldali kettős hídtorony előtt jobbra fordulsz, a Kampa-szigetre jutsz. Térj be a kisvendéglők valamelyikébe, és kóstold meg a pacallevest vagy a chlupaty knédliket, a darált tepertővel töltött hagymás zsírba forgatott gombócot. Ha viszont még nem vagy éhes, fordulj vissza a híd végétől, és sétálj a belvárostól észak felé a Józsefvárosba.



Józsefváros

A középkorban Európa egyik legnagyobb zsidó települése volt. Temetője egyedülálló a világon. Itt temették el azt a rabbit, aki agyagból elkészítette a Gólemet, azt az óriást, „aki" varázsszóra életre kelt, és minden munkát elvégzett. Amikor a Gólem egyszer megbokrosodott, és törni-zúzni kezdett, a rabbi kivette szájából a varázsigét tartalmazó cédulát, és az agyagkolosszus összeomlott.


A Károly híd után folytasd a sétát az óvárosi oldalon.


Vacsora

Ballagj dél felé a Moldva partján. Ha fáradt vagy, ülj le a rakparton fél órára. A Nemzeti Színháznál fordulj balra, és célozd meg a Vencel teret. Két kiváló étterem is útba esik. Az egyik az U medvídky (Medvebocsokhoz) a Na Perstyne utcában, a másik pedig az U dvou kocek (Két macskához) a Uhelny trh 10. alatt. A bocsok valamivel olcsóbbak a cicáknál. Aperitifnek kérj Becherovkát, rendelj knédlit, és a változatosság kedvéért igyál igazi cseh bort.


Reggeli

Vasárnapra már csak a Hradzsin, azaz a vár marad. Ma is a köztársasági elnök székhelye. A 22-es villamossal menj a Pohoreleci megállóig. Indulj a Loretó tér (Loretánské námestí) irányába. Ha még nem reggeliztél, a Pohorelec utcán több kioszkot találsz, ahol friss péksüteményt, kávét fogyaszthatsz. Lakj jól, mert a várban a lelkiismeretesen nézelődő turista akár négy órát is eltölthet.


Hradzsin

A szó a prágai várat jelöli, amely a várnegyed - csehül Hradcsani - része. Még mielőtt a várba érkeznél, nézd meg a Loretói Szűz Mária-templomot. A vár bejáratánál válts jegyet, mert néhány épület, illetve épületrész csak úgy látogatható.



Szent Vitus

A székesegyházat semmi esetre se hagyd ki. Prága legnagyobb temploma, a római katolikus érsek főtemploma. Több mint négyszáz évig építették, csak 1929-ben sikerült befejezni. Déli tornyából csodás kilátás nyílik Prágára. Szent Vencel kápolnájában található Vencelnek, a csehek nemzeti szentjének sírja és szobra. A falakat itt féldrágakövek - jáspis, achát, ametiszt, smaragd - és aranylemezek díszítik. A kápolna alatt található a koronázási kincsek kamrája, ahol a cseh koronázási ékszereket őrzik (sajnos, nem tekinthetők meg). Legértékesebb Szent Vencel koronája. A korona értékét több mint egymillió amerikai dollár¬ra becsülik.


Régi Királyi Palota

A vár másik fő látványossága. Ulászló termében lovagi tornákat is tartottak, ezért ide a baloldali bejáraton lovakkal is bejöhettek a vitézek. Ezen a kapun keresztül juthatsz a György térre (Jirské námestí), ahol a Szent György-bazilika, a váregyüttes legrégebbi épségben megmaradt épülete magasodik. Mellette a György utcából az Arany¬utcácskába (Zlatá ulicka) juthatsz.


Arany utcácska

A 16. században épült parányi házacskáknak is megvan a saját legendájuk. Állítólag II. Rudolf császár aranycsináló alkimistái lakták az épületeket. Valójában a vár szolgáló népeinek otthonai voltak, igaz, éltek közöttük aranyverő mesterek is.


Búcsúebéd

A kiadós várbeli sétában nyilván megéhezel. Itt az idő, hogy megebédelj. Térj be rögtön a vár alatt az U kocoura (A kandúrhoz) vendéglőbe. Ebéd után bóklássz a vár alatti kertekben, vagy üldögélj a padokon. Ha még bírod, sétálj le a várnegyedből a Kisoldalra. Főterén a Szent Miklós-templom, nem messze tőle a na Ujezde étterem. Ha nem mentél be az U Kocourába, itt is megebédelhetsz. Ha jóllaktál, ülj fel a fogaskerekűre, amely a Petrin hegyi kilátóhoz visz. Érdekessége, hogy a párizsi Eiffel torony mintájára épült.



Knédli, pivo, houska

A prágai konyha annak való, aki szereti az egykori Osztrák- Magyar monarchiában népszerű ízeket, és fütyül a koleszterinszintjére. Az ottani ízek közel állnak a magyar ízlésvilághoz.

Előételnek rendelj halat, finom szardíniát, halpástétomot, heringet vagy ráksalátát. A levesek közül próbáld ki a gombás krumplilevest, a fokhagymalevest (csesznecska) vagy a pacallevest. Utóbbit nem paprikával, hanem majoránnával ízesítik.

A fő fogáshoz feltétlenül knédlit kérj. A hosszúkás, szeletelt gombócok mellé sertés-, marhavagy libahús dukál. Két-három szelet knédli bélszínnel, fehér vadas szósszal (torma van benne sárgarépa helyett), áfonyával ízesítve a legkényesebbek igényét is kielégíti.

Az ételeket természetesen a nemzeti itallal, sörrel - pivóval - illik leöblíteni. Lehetőleg ne palackozottat kérj. Ha mégis, csak olyat, amelyiknek rövid a szavatossági ideje. Minél tovább eláll ugyanis, annál kevésbé jó az íze. A tartósítószer, a pasztörizálás megöli a benne található élesztőgombákat.

Az Aranyvárosban igazán nem gond sörözőt találni. A legismertebb az U Fleku, nem messze a Károly tértől. Ma újra a régi tulajdonos családjának kezében van. Saját serfőzdéjében készül a 14 fokos barna sör, amitől a kevésbé edzettek könnyen berúghatnak. Ebben a sörözőben Monarchia korabeli egyenruhás zenészek szórakoztatják a vendégeket. Az U Kalicha (Kehelyhez) vendéglőt


Jaroslav Hasek tette világhírűvé a Svejkkel.
A sör felszolgálása eltér a nálunk megszokottól
Ha valaki pivót rendel, azonnal fél literes korsóval hoznak ki. A kisebb adagot külön kell kérni. Az átlagvendégnek 5-6 korsónyi a kapacitása. A rekorder 30 korsó fölött jár. Kiürült pohár láttán a pincér kérés nélkül azonnal másikat tesz az asztalra.


Prágában ki kell próbálni a borokat is

A vörös és a fehér egyaránt kiváló. Meglepően finom az Olomouc mellett készített eredeti cseh whisky. A fenyőpálinkát, azaz a borovicskát, a gabonapálinkát a Sztororezsnát sem szabad kihagyni. A Becherovka pedig az a cseheknek, ami a magyaroknak az Unicum.


Isteni péksütemények

A kis pénzű turisták kiflin, zsemlén, kalácson is elélhetnek egy-két napig. A cseh péksütemények sokáig megőrzik frissességüket, mert vajjal készülnek, így hosszú ideig omlósak maradnak. A houskát, a mákos vagy sós változatban készülő zsemlét kóstold meg.


Vigyázz, amikor közlekedsz

Az autóvezetők nem kimondottan előzékenyek a gyalogosokkal. Ha kocsival mész, készülj fel arra, hogy a belvárosban nem lehet autóval közlekedni. Prága utcái meglehetősen kacskaringósak. Vigyél magaddal térképet!


Szuvenír Prágából

Jellegzetesen cseh emlék a gránátékszer és a kristályáru. A vörös féldrágakőből készült bizsuk tömege kelleti magát a boltokban. A Bohémia kristállyal akár férfinak, akár nőnek örömet szerezhetsz.

 

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL