Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

Kirándulás a Szentföldön (I. rész)

Szerző:
Szabó Anna
Összeállításunkban végigjárjuk a leglátogatottabbnak számító bibliai szent helyeket. A felkeresett helyekhez egy titokzatos „valaki” története fűződik. Nála híresebb ember még nem járt a földön. Személyét az I. századtól kezdve homály veszi körül. Utazz velünk, és fedezzük fel együtt, mi is történt…

Betlehem


Krisztus születése óta Betlehemet, a falu méreteit messze meghaladó hírnév és tisztelet övezi, bár érdekes történelmi események színtere is volt. Az Ószövetségben több fontos szereplővel kapcsolatban is említik, de ezekre most nem térünk ki. A lényeg, hogy Betlehem alkalmas helynek bizonyult Jézus születésére. Az Újszövetség szerzői szerint maga Isten lép a Földre ember alakjában ennek a gyermeknek a világra jöttével. Ennek fényében Betlehem az a hely, ahol az örökkévalóság belép az időbe, és a Teremtő a teremtett világra jön.


Betlehem napjainkban

Betlehem ma hosszan elnyúló arab város, melyet két másik fog közre: Beit Jala keletre, a sivatag irányában pedig Beit Szahur. Bár Jeruzsálemtől déli irányban mindössze 10 kilométerre fekszik, az utazás alaposan elhúzódhat, mivel palesztin fennhatóság alatt áll, és ellenőrzési ponton kell átjutni. Ezt a „biztonsági falat” 2004-ben építették, mely erőt demonstrál, és szomorú üzenetet közvetít.

Megérkezvén a látogatók először az ún. „pásztorok legelőit” keresik fel. Hátrapillantva innen szép kilátás nyílik Betlehem lejtőire. Jól látható innen a Születés-templom is, amely egyben az I. századi, a dombtetőre épült, a legelőre néző falu helyét is kijelöli.

A kilátás csodálatos kelet felé is, különösen a jellegzetes, kúp alakú Heródiumra, arra a természetes, sivatagi dombra, amelyen Heródes király „erődítményt” építtetett magának.


Születés templom

A Betlehembe térő vándor keresztülhalad a Jászol téren. Kelet felé fordulva jobbra egy örmény kolostor falával találja szembe magát, balra, kicsit hátrébb pedig a katolikus Szent Katalin-templom látható. A kettő között helyezkedik el a Születés templom.

Ez az épület több támadást vészelt át, és a világ legrégibb, megszakítás nélkül használatban lévő templomának számít.

E történelmi templom korábbi bejáratának körvonalai világosan kivehetők a falazatban, de a mai látogatók csak meggörnyedve léphetnek be a török időkből származó apró ajtón.


A templom belseje lenyűgözően egyszerű és méltóságteljes. Ha felnézünk, az oszlopok felett a falakon mozaikmaradványok láthatók.

 
Az alsó kép Jézus családfáját a barlang északi falán Lukács, míg a déli falon Máté feljegyzéseinek megfelelően ábrázolja. A látogató napjainkban is meggyőződhet arról, milyen valódi, mély jelentőségű volt annak a valakinek a világra jötte, aki születési helyének itt emléket állítottak. Ez a születés szemmel láthatóan rendkívül egyszerű, utólagos ismeretek fényében azonban igen különleges esemény volt.


Születés barlangja

A déli kereszthajón áthaladva a látogatók megkopott lépcsőn ereszkednek le a Születés barlangjába. Meglepő hatást kelt a sok gyertya és díszítés, Jézus születésének helyszínét azonban a jobb oldalon elhelyezett csillag jelöli.
Érdemes még megnézni a szomszédos Szent Katalin-templomot, és a jobb oldali lépcsőn lefelé haladva a Szent Jeromos-barlangot.


Názáret


Názáret Jézus idejében a becslések szerint mindössze 100 ember lakta falucska volt. Egy jelentéktelen, picike falut képzeljünk el, amely valószínűleg ideális rejtekhely volt, ahol Jézus csendben felkészülhetett a nyilvános működésére. Ez volt ugyanis az a falu, ahol Jézus nevelkedett. Sajnos életének e korai szakaszáról semmit sem tudunk.


Názáret napjainkban

Názáret nagy, terjeszkedő város, lakói izraeli arabok. Az ősi falu a központban helyezkedik el, a forgalmas főutca északnyugati oldalán.

Az Angyali Üdvözlet templomának kúp formájú kupolája messziről láthatóan uralja a tájat.

Ez a modern, ferencesek építette, többszintes templom ősi romokra épült, amelyek akár Jézus gyermekkori otthonából is fennmaradhattak. A nagy, tágas felső templomban rendszeres az istentisztelet, és elegendő helyet biztosít a világ minden tájáról érkező zarándokoknak. A templomtól északra található múzeumban számos I. századi lelet látható: olajprések és házak alapjai, amelyek a Jézus által ismert Názáret részét képezhették valamikor.

Amit érdemes még megnézni Názáretben

Szent József-templom
1914-ben emelték egy középkori, földalatti kamrával is rendelkező templom fölé. Az elmúlt évszázadokban ezt a helyet tartották József – Jézus apja - ácsműhelyének.

Mária kútja
A kút északkeleti irányban mintegy 400 méterre található az Angyali Üdvözlet templomától. Az I. században feltehetően a város kútja volt. Azért hívják Mária kútjának, mert állítólag ennek környékén került sor az angyali üdvözletre.

„Názáret városa”
Az újonnan kialakított város az Angyali Üdvözlet templomától délnyugatra mintegy 800 méterre, az ókori „teraszokon” terül el. Azért érdemes felkeresni, mert nagyon sok érdekesség található itt. Többek között egy I. századi zsinagóga rekonstrukciója. Továbbá egy nagy sátorban megkóstolhatjuk a korabeli ételeket, és más jellegzetességek megfigyelésével képet alkothatunk arról, milyen lehetett a falu élete Jézus idejében.


A Jordán folyó


Egyes elbeszélésekből azt hihetnénk, hogy a Jordán folyó legalább olyan hatalmas, mint a Nílus vagy az Amazonas. Valójában azonban egy kis folyóról van szó, amely csak néhol szélesebb 13 méternél. Hajózásra alig alkalmas, mivel sok helyen zátonyos, és sehová sem vezet – csak az élettelen Holt-tengerbe. Ennek ellenére a Biblia gondolatvilága Izrael életének fontos eseményeihez társítja. A folyó Keresztelő Szent János küldetéséhez kapcsolódik. Ehhez a folyóhoz hívta Izrael népét, hogy megkeresztelkedjenek. Az új kezdethez tehát ez a bibliai hely volt a legalkalmasabb, de a Jordán végül magának Jézusnak is az új kezdetet jelentette.


A Jordán napjainkban

A Jordán keveset változott a bibliai idők óta, de ma nehezebben megközelíthető – legalábbis a Jézushoz és Keresztelő Szent Jánoshoz fűződő partszakaszok. A folyó ugyanis jórészt Izrael és a Jordán királyság nemzetközi határát jelenti. Nyugati partján kordonnal elzárt, erősen őrzött poros terület fekszik, amelyet napjában kétszer ellenőriznek, nincsenek-e benne lábnyomok. Izrael és Jordánia között az Allenby híd a legjelentősebb átjáró. Mindezek tükrében nehéz felkeresni Jézus megkeresztelkedésének feltételezett helyszínét, de nincs is rajta sok látnivaló. Az idelátogatók néha megelégednek azzal, ha felkeresik a Szent Gerasimus ortodox kolostort. Ezen a ponton lehet ugyanis a legközelebb kerülni a folyóhoz.


A júdeai sivatag


A júdeai sivatag elhagyatott és barátságtalan. Ezért különös, hogy Jézus közvetlenül a Jordánban történt megkeresztelkedése után ide vonult vissza. Vajon miért nem kezdte meg azon nyomban nyilvános működését? Jézus mást helyezett előtérbe: egyedül akart lenni Istenével, és tudatosan akart ellenállni a kísértésnek. És erre ez a hely tökéletesen alkalmas volt. E rideg szépségű tájon csaknem síri csend honol. Az ember itt határozottan megtapasztalhatja, mennyire esendő, mekkora szüksége van vízre, ha életben akar maradni. Ide vonult tehát vissza Jézus, hogy Isten szavát követve felkészüljön a saját küldetésére. Valószínűleg tisztában volt azzal, hogy Isten népe számára mindaddig mit jelentett ez a hely. Hiszen a nép Egyiptomból negyven évig vándorolt a sivatagban, mire az Ígéret földjét elérte, és itt kapta meg Isten törvényeit – a 10 parancsolatot. Azzal, hogy Jézus a pusztába vonult, kifejezte, hogy életében és küldetésében Istené az abszolút elsőbbség.


A júdeai sivatag napjainkban

Számunkra, akik a nyugati rohanó élethez vagyunk szokva, egy életre szóló változást hozhat a bibliai pusztaságba tett látogatás. A zajt és a nyüzsgést hirtelen csend és nyugalom váltja fel, és a városi forgalom helyett lassú, egyenletes léptekkel haladhatunk.


A sivatag sokféleképpen és több szempontból felderíthető. Íme, néhány, a rendelkezésre álló időtől és érdeklődéstől függő lehetséges változat:
• Kirándulás a Holt-tengertől délnyugatra fekvő sziklaképződmények bizarr, színpompás szurdokaiban.
• Séta egy vádiban, egészen a forrásig (pl. Ein Gedinél vagy Ein Farahnál).
Maszada megközelítése nyugatról.
Kumrán romjainak megtekintése, majd a mögötte fekvő sziklák barlangjainak felfedezése, ahol a holt-tengeri tekercsek előkerültek.
• Menjünk felfelé a Megkísértés hegyének kolostorához, majd haladjunk tovább a hegy csúcsáig, ahonnan bámulatos kilátás nyílik a Jordán völgyére.
• Séta az ókori római úton Jeruzsálem és Jerikó között.
• Séta a vádi Keltbe, végighaladva a vízmedencében, míg el nem érjük a Khozibai Szent György-kolostort.
• Kolostorok, például a Szent Euthymius-kolostor vagy a Szent Martyriosz-kolostor romjainak felkeresése.
• A híres Mar Saba kolostor meglátogatása, ahol görög ortodox szerzetesekkel találkozhatunk.



FONTOS!


E kirándulások egyike sem nehéz, de fel kell készülni rájuk és feltétlenül óvintézkedéseket kell tenni: fontos a jó és kényelmes lábbeli, a nap elleni védekezés, a megállapodás szerinti pénzösszeg, a vízkészlet, az alapvető élelmiszer és só.


Galilea és környéke


A pusztából Jézus „visszatért Galileába”. Így kezdődött három évig tartó „galileai küldetése”. Mindössze 30 évvel korábban a galileaiak (Júdás vezetésével) lázadást szítottak Róma ellen, de csúfos vereséget szenvedtek. Jézus után 30 évvel ismét meg fogják kísérelni ezt, a végkifejlet azonban ezúttal borzalmas mészárlásba torkollik. Ilyen szeszélyes, feszültségteljes időben jött el Jézus. Megfelelő jó hírt hozott – Isten országát hirdette. Nem csoda hát, ha a tömeg kezdetben követte őt, és sokan királyukká akarták tenni. Valahogyan mégis minden a visszájára fordult. Először is Jézus arra célzott, hogy nincs értelme a rómaiak ellen harcolni, mert Isten megáldja a béketeremtőket. Sőt, Isten a pogányokat is befogadja országába. Másrészt viszont azt állította, hogy ennek az országnak a királya közülük való volt, azaz ő maga. Jézus tehát maga volt a király, a rég várt Messiás. De ha erről nyíltan beszélt volna, a tömeg majdnem biztosan félreérti. Ezért beszélt többnyire példabeszédekben, és tett fel találós kérdéseket. Minden szavával utazásra hívta az embereket: „Kövess engem!”. Jézus egy új kor hajnalát hirdette, amelynek fókuszában ő maga állt. Galileára azonban nem az idilli nyugalom, hanem a vihar előtti csend volt jellemző.


Galilea napjainkban

Akik még nem jártak a Szentföldön, sokszor azt hiszek, hogy Galilea látogatásuk fénypontját jelenti – és igazuk is van. Mivel a környék gyakorlatilag változatlan maradt, könnyű elképzelni a bibliai jeleneteket, tudván, hogy Jézus elé ugyanez a látvány tárult valamikor. Maga a Genezáreti-tó nem nagy. Viszonylag hanem be lehet járni azt a kevés helyet, amit érdemes megnézni. Sétánkat az óramutató járásával megegyező irányban kezdjük.

Több helyről, például a Tibériás vagy Kafarnaum feletti hegyekből remek kilátás nyílik a tóra. Tiszta időben 100 km-re, északra a Hermon-hegy hófödte csúcsa is látható.



Tibériás

A mai Tibériás a nyugati partvonal mentén helyezkedik el, és a tó mellett ez a legnagyobb város. Számos szórakozási lehetőséget kínál, beleértve a térség földrajzának és történelmének multimédiás prezentációját, sőt termálfürdőit is igénybe lehet venni. A Tibériásból induló modern út átszeli az Arbel-hegy korábban átjárhatatlan szikláit. Jobbra néhány körülkerített rom található, amelyek valószínűleg Magdala ősi városát jelölik. Ez lehetett az evangéliumban szereplő Mária Magdolna szülővárosa.

Kafarnaum

Balra terül el a Genezáreti-síkság, majd megpillanthatjuk Kafarnaumot és környékét, ahol Jézus felnőttként kezdte meg nyilvános működését. Itt ismét képet alkothatunk arról a városról, amely Jézus küldetésének egyik fő állomása volt. különös figyelmet érdemel, milyen kicsi a lakóépületek többsége. Csaknem mindegyiket fekete bazaltkőből építették, ablakuk nem volt, és tetejét nem fedték le nehéz kővel, valószínűleg csak sárral tapasztott ágakkal, szalmával borították.

A helyiségek egyike között található Simon Péter háza is, amelynek egyik szobája valószínűleg keresztény istentiszteletek helyszínéül is szolgált, amelyeket Jézus tartott.

 Az eredeti nyolcszögletű helyiség ma is látható. Péter háza fölé templomot építettek. A hagyomány szerint itt gyógyított meg Jézus egy nyomorék embert, akit barátai a kéményen keresztül lógattak be a szobába, mert a hatalmas tömegen képtelenek voltak átjutni a mozgássérült emberrel.



Kafarnaumtól nyugatra alig másfél kilométerre két tóparti település található. E helyek egyike a mai Péter primátusa templom.

E hely arra emlékeztet bennünket, amikor Jézus reggelit készített fáradt apostolainak. E festői környezet sokakat csábít megpihenésre. A terület sajátossága a homokba ágyazott hat szív alakú kő, amelyeket később a Jézus által az apostoloknak megígért 12 trónnal azonosítottak.


Innen nem messze található a Kenyérszaporítás temploma. A modern Benedek-rendi, átriumos templom 1982-ben készült el.

A hagyomány szerint Jézus itt adott enni ötezer embernek, mindössze néhány halból és kenyérből. Tovább haladva egy új templomba botlunk, amely 1938-ban épült a Hegyi Beszéd emlékére. Ez a Boldogságok hegyén található.

Kelet felé haladva a Jordán folyón át Betszaidába érkezünk. Nem sok látnivaló akad itt, hiszen nemrég folytattak ásatásokat, de érdemes ide is ellátogatni, hiszen ez is jelentős helye volt Jézus működésének. Néhány kilométerre, délebbre található az ősi Hipposz-hegy. A tóparton található az Ein Gev kibuc. Innen a látogatók hajóval térhetnek vissza a tavon át Tibériásba. A folyón ringatózva kérdések tömkelege fogalmazódik meg bennünk, de ez természetes. A kérdések, amelyeket a Galileai „magányos élete” vet fel, még évszázadokig tovább élnek.


Folytatjuk!

Peter Walker - Jézus nyomdokain
(Alexandra Könyvkiadó)

A szerző Peter Walker hittudós, sok tanulmányutat vezetett a Szentföldon. Kutatásai és szakértelme gyümölcsét gazdag képanyaggal szemléleteve osztja meg velünk. A Jézus által bejárt út kronológiáját követve, elsősorban Lukács evangéliumára hagyatkozva ismerteti Betlehemet, Názáretet, majd a sivatagon átkelve Galileát és Jeruzsálemet. Minden fejezet Jézus életének egy-egy állomására összpontosít, és a Biblia segítségével tárja fel, milyen lehetett akkoriban az adott terület.


Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL