Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

Meghökkentő geológiai furcsaságok

Szerző:
Szabó Anna
Hallottál már a Szahara szeméről, az egyensúlyozó sziklákról, vagy a hullámzó hegyről? Ezek a nem éppen hétköznapi látványt nyújtó természeti képződmények turisták ezreit vonzzák, de rejtélyes mivoltukkal elég sok kutatónak is felkeltették már az érdeklődését.

 

A Sahara szeme, Mauritánia


A mauritániai körkörös alakzat a Szahara dél-nyugati részén a maga 48 kilométeres átmérőjével olyan hatalmas, hogy még a világűrből is látni lehet. Sőt, onnan lehet csak igazán! A furcsa, spirális jelenséget Richard-alakzatnak, vagy a Szahara szemének is szokták hívni. A leginkább szemre emlékeztető képződményről eredetileg azt gondolták, hogy egy meteorit-becsapódás okozta, ma azonban a tudósok a földkéreg gyűrődésének és eróziónak, az üledékes kőzetek felboltozódásának tulajdonítják a keletkezését. Kialakulásának pontos okát azonban még homály fedi.

Egyensúlyozó szikla, Kanada


A "Balancing Rock" (Egyensúlyozó Szikla) a világ minden tájáról vonz látogatókat. A több mint 9 méter magas szikla - mely Tiverton, Long Island közelében található a Fundy-öbölben - nem nagyobb alapokon áll, mint egy kisebb dohányzó asztal, és teszi ezt több ezer éve (sőt egyes kutatók szerint akár néhány millió éve is). A távolba merengő, büszke huszárként tisztelgő szikla "anyaga" oszlopos bazalt, mely egy ősi lávafolyam eredménye. Geológusok szerint a Tiverton-i sziklaoszlop a közeli sziklafalról szakadhatott le a jégmunkának köszönhetően.

A hullámzó hegy, Arizona


Ez a vörösen izzó, kacskaringós képződmény, a „Wave” (Hullám), Arizona és Utah állam határánál fekszik. 190 millió éves homokdűnékből keletkezett, amelyek sziklává alakultak az idők folyamán. A szédületes kőhullámok között sétálva olyan érzése támadhat az embernek, minta az elvarázsolt kastély görbe tükrén keresztül szemlélné a világot. Valószerűtlen, mégis igaz: a hegy hullámzik. A Wave csak gyalogosan közelíthető meg, így mintegy öt kilométeres gyalogtúra vár azokra, akik be szeretnék barangolni a vidéket.

Óriási elszórt kőgolyók, Mexikó


A Cerro Piedra Bola környékén található természet formálta hatalmas kőgömbök ugyancsak geológiai érdekességnek számítanak. A másfél-két méteres gömbök elszórtan helyezkednek el egy erdő mélyén, mintha óriásira nőtt pöfeteggombák között sétálnánk. Kialakulásukat máig rejtély övezi, hiszen természetes módon nem keletkeznek szimmetrikus gömbök, főleg nem gránitból. A geológusok ennek ellenére úgy vélik, hogy a fura képződmények 20-30 millió évvel ezelőtt a földtörténeti változások és az erózió következtében alakultak ki megkövesedett lávából és hamuból.

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL