Szováta- Parajd-Korond: a „sóvidékek”
Kár lenne földrajzi atlaszként beszámolni arról, hogy Szováta a Kis-Küküllő felső folyása mentén található, a Sóvidék legnagyobb települése, mely nagyon híres fürdőhely. Ez így ebben a formában még nagyon kevés. A Székelyföldön található városok és falvak szinte mindegyike tartogat valamilyen természetfeletti látnivalót. Szovátán például felkeresheted a Medve tavat, mely a Sóhegyet átszelő két patak, a Köröspatak és a Medve medrében alakult ki. Ez a különlegesen sós tó a XIX.- század óta vonzza a pihenni vágyókat. A szovátai Medve-tó a világ legnagyobb és Európa egyetlen heliotermikus (napra melegedő) tava. Képzeld el, hogy talán jobban fenntartja a tested a víz felszínén mint a Holt-tenger!
A Medve tó
Akár csak a parajdi sós tó, ami Szováta után Székelyudvarhelytől 36 kilométerre található. Az ottani Sóbánya, -melyet már a rómaiak is ismertek- olyan magas só tartalékkal rendelkezik, ami elég lenne a világnak akár 400 évre is! Tovább haladva Székelyudvarhely felől felfedezheted a Korond vize által vájt só kanyont, melynek környező hegyvidéke a téli havasokra emlékeztet, még nyáron is.
Járd meg a „poklok poklát” a Gyilkos tavat!
Lépj be a pokol kapuján, sétálj végig a pokol tornácán és süllyedj el a pokol torkában! A Békás-szoros a Keleti-kárpátok öt kilométer hosszú varázslatos szurdokvölgye, melyet a kanyargó Békás folyó vájt ki hosszú évek során.
Gyergyószentmiklóstól 26 kilométerre 1837.év júliusában a Gyilkos hegy és a Cohárd hegy egyszer csak összecsúszott.
A Gyilkos tó
Ez a leomló hegyoldal elzárta a Békás patak útját, így alakult ki a mai csodás tó, melyben még jól látható az egykori erdő fáinak kiálló törzsei. A Gyilkos tó környéke leírhatatlan szépségű vidék. A tavat körülölelő hegyekre több útvonalon át feljuthatsz a pompázatos kilátást tartogató csúcsokra. Hegyvidékét nem véletlenül említik keleti-Svájcként. A tóból kiömlő Békás patak végigzúdulva a Békás-szoroson fantasztikus vízeséseket hozott létre. A szoros 100-360m magas sziklafalak között húzódik, ezt a monumentális utat végigjárva érzi magát az ember igazán aprónak ebben az óriási világban.
Borszék forrásai
A gyógyfürdők lelőhelyei nem zárultak le Szováta környékével. A tengerszint felett 850 m-re fekvő település az otthona a híres Brosec ásványvíznek is, mely a közel tizenöt forrás bőséges szénsav-kálium-magnézium-nátrium és sók tartalmával Európa igen híres ásványvizévé vált az évek folyamán. A Ditró-Borszék útvonal 1846 óta autóval is bejárható Maroshévíz és Borszék között. A központ Svájcra jellemző épületei között sétálhatsz.
Bejárat Borszékre
A tisztásokon át turistaösvények vezetnek a környező hegyekre, így a Bükk-havasra, Salamás-tetőre, Köz-Rez-havasra, Bélbor irányába kirándulhatsz, miközben szinte beleharaphatsz a kristálytiszta levegőbe.
A Szent Anna tó pazar természeti csodái
A Csornád hegycsoportot az Olt szorosán keresztül érheted el legkönnyebben. A roppant híres környék legkedveltebb turista látványosságai Tusnádfürdő, Bálványosfürdő, a Szent Anna- és a Mohos-tavak. A kis régió nyugati vízgyűjtője az Olt, míg keleten a Büdös vidékén, a 25 km hosszú Torja-patak építette ki saját önálló vízrendszerét.
A Szent Anna tó
A Szent Anna tó vízszintje állandóan változik. A vulkáni kráterben kialakult gyönyörűséges tava már a negyvenes években is a környék közkedvelt kirándulóhelye volt, Gyöngyös városa ezért minden tavasszal csónakot helyezett a tó partjára, hogy onnan bárki, bármikor beevezhessen. Sajnos, azóta a tó vidékét az állandó rongálások miatt már nem nagyon próbálják visszaállítani az egykori csodás állapotába. A tó környéke ezzel szemben továbbra is bővelkedik természeti ritkaságokban. Növényritkaságai a bánáti sás, a buglyos boglárka, a sziki boglárka. Szintén a tó környékén fordulnak elő védett és ritka lepkefajok: a tarka medvelepke, sáfránylepke, és tarka zöldbagoly.
Végezetül álljon itt egy kedves vicc:
"Két székely beszélget, az egyikük épp most jött haza Amerikából:
- Na milyen volt Amerika? Láttad az óceánt?
- Igen, láttam
- És milyen?
- Ugyanolyan, mint kenderáztató tó, csak a másik martja is víz..."
OLVASS TOVÁBB!
„Fiúhotelben” szálltál meg? A fürdőszoba elárulja!
Kicsi a WC, nincs szemetes a fürdőben, vagy túl nagyok fürdőköpenyek – ezek mind árulkodó jelei lehetnek egy úgynevezett „fiúszáll...
UTAZÁSMár egy svájci turistaközpontban is belépőt szednének
A festői környéken megelégelték a beözönlő turistákat....
UTAZÁSLegyen szó iskolakezdésről vagy utazásról, már nem úszhatjuk meg a környezetbarát megoldásokat
Az Osztrák Huladékgazdálkodási Szövetség tippjeiből mi is okulhatunk....
A 7 legnépszerűbb város, ahová érdemes ellátogatni, mielőtt túl késő lenne
A klímaváltozás számos tengerparti város jövőjét veszélyezteti. Ha nem történnek hatékony intézkedések a válság megfékezésére,...
UTAZÁSKihalnak a gazdák Svájcban és Magyarországon, Brazíliában viszont egyre menőbb farmernek lenni
Svájcban a munka túl szigorú, ám Brazíliában a fiatalok átveszik a szüleik farmjait....
UTAZÁSEgykori világháborús bunkerből nyílt hotel Hamburgban
Elég sok szokatlan szálloda van, de szálltál már meg valaha bunkerhotelben, tetőterasszal?...
Adja meg születési időpontját!
VAGY
EZT EL KELL OLVASNOD
ÁLLATI CUKISÁGOK