Kövesd friss cikkeinket RSS csatornánkon
UTAZÁS

Szép kis kilátások

Szerző:
Szabó Anna
Az ősz beköszöntével a város egész új arca tárulhat elénk. Az őszi színek mesés kavalkádja madártávlatból a legcsodálatosabb. Aki felejthetetlen vizuális élményre vágyik, annak érdemes a főváros három kilátója közül legalább az egyikhez elzarándokolnia.

Az Erzsébet-kilátó, városunk legmagasabb pontján, a János-hegyen
(527 méter) található. A magyar királynéról, Erzsébetről elnevezett kilátó négy terasza, s az időszaknak megfelelően nyitott és zárt étterme várja a látogató nagy közönséget. Ha az étterembe nem is látogatunk el, akkor is érdemes ide ellátogatni a mesés kilátás miatt. A kilátó legfelső teraszáról, amely 23,5 méter, ragyogó időben akár 75-80 kilométeres távolságba is el lehet látni.


Étkezési lehetőség:

Erzsébet Étterem

A régi mondák szerint a csodálatos Gellért-hegy boszorkányok búvóhelye volt, ma viszont városunkra innen nyílik a legcsodálatosabb kilátás. Ez a meseszép látvánnyal bíró hely, Gellért püspökről kapta nevét, akit a monda szerint, pogány magyarok hordóba zárva taszítottak le a hegyről a Dunába.


Étkezési lehetőség:

Búsul Juhász Étterem

Fővárosunk legnagyobb temploma a Bazilika, amely 8500 fő befogadására képes, monumentális kupolájával, és egyedi 360 fokos körpanorámájával csábítja magához a turistákat. A meseszép kilátásban 65 méter magasból gyönyörködhetnek.


Étkezési lehetőség:

Bazilika Kávéház és Étterem

Kilátások a Hárs-hegyről:

A II. kerületben található Nagy, és Kis-hárs-hegyen egy-egy kilátó emelkedik a magasba.

A Nagy-hárs-hegy tetején épült Kaán Károly-kilátó, amelyet az egykori híres, magyar erdőmérnökről, Kaán Károly -ról neveztek el, egy többszintes kőépületből áll, meseszép, széles panorámával.
A közelben lévő Erzsébet-kilátóhoz hasonló.

Megközelíthető:
Erdei sétával, a Gyermekvasút vonataival a Szépjuhászné vagy a Hárs-hegy állomásról kiindulva.


A Kis-hárs-hegyen a Buda környéki hegyekre tekinthetünk a fából épült kilátóból. Gyermekvasúttal, és rövidebb erdei sétával közelíthetjük meg. Nagyobb családi kirándulásként is ajánlott, könnyű megközelíthetősége miatt. Kisgyerekekkel is bátran nekivághatunk a túrának.

Étkezési lehetőség:

Szépjuhászné Étterem

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL